Prológus

Brooke 

Haza akartam menni. De nem volt haza. Nekem az árvaház volt az otthonom.Tizenhét esztendeje vágytam a szabadságra,próbáltam a szökést,de rá jöttem reménytelen..Minden elveszett ami számomra fontos volt,évekig jártam a könyvtárba,levéltárba kutakodtam az interneten és nap mint nap imádkozva hajtottam a fejem a párnámra "egyszer eljön értem a családom".A Nap felkelt vele együtt én is fényes mosollyal pattantam ki az ágyamból tele lelkesedéssel ,de ez a vidámság hamar lefagyott az arcomról ,mert ráébredtem én árva vagyok és az is maradok,nekem nincs családom,nem óv meg senki a bajtól,mikor az eső kopogtat az ablakomon az ég bolt pedig szikrázik nincs két ölelő kar mi közé bújhatnák és kimondhatnám azt a szót,hogy szeretlek..

A nevelőnőktől sokszor kérdeztem ki vagyok én,de választ sosem nyertem ,több száz gyerek él-e kis árvaházba,nem tudják a kórtörténetünket ők csak felnevelnek minket és engedik,hogy kiszálljunk a fészekből..Néhány szót kaptam a megtalálómtól,de ő idővel megöregedett és eltávozott az élők sorából.

Kedves Brooke!Tudod az évek alatt sokat romlott az memóriám ,de emlékszem,hogy a szél csak fújt,a hó hullt ,mint ha holle anyó rázta volna ki a párnáját..A felhők között csak a Napnak egy sugara szűrődött át és ott feküdtél te a kosárkában.Mosolyogtál ,mit sem sejtve arról ,hogy pár óra múlva jégcsap leszel,próbáltad elkapni a hópihéket,ha egy rá szállt az orrodra vígan kacagtál fel.Sajnos kezeim közé nem vehetlek ,mert félek attól ,hogy az idő lassan eljár felettem ,de kell neked a tető a fejed főlé,a meleg kandalló,a friss étel és a gondoskodás..Árvaházi élet nem mennyország,de ők is emberek akiket tisztelni kell,miután ki engednek azt jelenti felnőttél, nehezen fogod találni a helyed a világban ,de egyet tudj én mindig itt vagyok neked ..